Június 23. az özvegyasszonyok világnapja. 2010-ben született meg és tavaly lépett hatályba az az ENSZ határozat, ami elrendelte, hogy ezen a napon a tagállamok, a nemzetközi és civil szervezetek világszerte hívják fel a figyelmet a megözvegyült nők és gyermekeik jogaira.
Első blikkre kicsit abszurdnak tűnik a történet, és felveti a kérdést, hogy ha az özvegyasszonyokról megemlékezünk, akkor az özvegyekről vagy mondjuk a gyermektelen anyákról miért nem? A határozat azzal indokolja létjogosultságát, hogy „a világon sok helyen a gazdasági, társadalmi és kulturális tényezők negatívan befolyásolják a megözvegyült nők és gyermekeik életét”. A szöveg draftolásakor a jogalkotóknak elsősorban Afrika és India járhatott a fejében, ahol egészen brutális példákat találunk arra, hogy hogyan alázzák meg és bántalmazzák a nőket pusztán azért, mert meghalt a férjük.
Nigériában például a frissen megözvegyült nőket kényszerítik, hogy feküdjenek le a sógorukkal, vagy ha az nincs kéznél, akkor az első szembejövő férfival, hogy e rituális aktuson keresztül tisztuljanak meg a halál gonosz szellemétől. Nota bene, ezt a kedves népszokást egy olyan országban gyakorolják, ahol 3,3 millió HIV fertőzött él. Az özvegyasszonyoknak meg kell inniuk a vizet, amivel a férjük holttestét mosták le, és néhányuk nem hagyhatja el a házat egy egész éven át. Olyan kötelező szertartás is akad, ami szerint a megözvegyült nőnek meztelenül kell ülnie a földön és fennhangon kell zokognia és üvöltenie a nap bizonyos óráiban.
A helyzet Indiában sem fényes. A hindu tradíció szerint az özvegyasszonyok nem házasodhatnak újra, nem viselhetnek ékszert, le kell borotválniuk a hajukat, és nem élhetnek társasági életet, mert a hiedelem szerint balszerencsét hoznak. Nemcsak ők, hanem még az árnyékuk is. De ami a legdurvább, hogy sokukat a saját gyerekeik kergetik el otthonról, hogy ne jelentsenek terhet a családi büdzsének.
A megözvegyült és kiközösített nők közül több ezren Vrindavanba, Krisna szülővárosába vándorolnak, hogy itt éljék le hátralévő életüket. Az Özvegyasszonyok Városa név etimológiája nem igényel különösebb magyarázatot, miután az alig 60 ezer fős településen 16 ezer betelepült asszony nyomorog az utcákon. Városszerte fehér ruhás özvegyek kuporognak hosszú sorokban a házfalak mellett, és koldulnak a betevőért. A dolgosabbak hindu himnuszokat énekelnek napi hét-nyolc órában, amiért két dollár cent és egy bögre rizs a jutalom. Vannak köztük olyanok, akik 30 éve élnek itt. Ha valahol az asszonyok buzgón imádkoznak a férjük egészségéért, az biztos, hogy India.
Claude Renault fotóriportjához klikk ide!
