Kike minden eshetőségre felkészült, hogy a turisták ne maradjanak szomjan. Ha a kolombiai Cartagena mellett elterülő Balú szigetén áramszünet van, a tengerparti étteremben dolgozó pultos felpattan összebarkácsolt biciklijére, a turmixgépet ráteszi egy kerékmeghajtással forgatott fémlemezre, és pár perc tekerés után kész is a koktél. Egy pesónyi veszteséget sem engedhet meg magának, hogy el tudja tartania a család idősebb tagjait, akik egykor ugyanúgy a szürkegazdaságban dolgoztak, mint ő.
Nyugdíj, iskola – olyan távoli valóságok ezek, amikről Kikéhez hasonlóan a cartagenai turizmusban dolgozók közül sokan csak álmodnak. Ők azok, akik bejelentett munkahely híján naphosszat róják a város utcáit és a strandokat, hogy összeeszkábált talicskájuk tartalmából pár perc alatt Coco Loco koktélt varázsoljanak az ernyedt turisták kezébe, vagy lemossák a nyaralók testét a városhoz közeli sárvulkánban vett fürdő után.
Az informális gazdaság Kolombiában nem csak a turisztikai iparban és a karibi térségben átható. A narkoterrorizmus miatt vidékről a városokba migráló tömegek és a gazdasági válság következtében a munkanélküliség milliókat fenyeget. Tíz kolombiaiból hatnak nincs bejelentett munkahelye. Az árnyékgazdaság az országban mindenhol jelen van és a legváltozatosabb formákban ölt testet.
Cartagenában a luxussal él szimbiózisban. Az informális munkások számára itt a turisták vágyainak teljesítése az álmok eléréséhez vezető út. Bár a helyi hatóságok igyekeznek különböző intézkedésekkel eltüntetni őket a tehetős külföldiek szeme elől, a város lakosságának egyharmadát sújtó szegénység szívósan tartja magát a felszínen. Kike és társai személyében a gazdasági realitás mindig felbukkan valahol és megkínál egy Coco Locóval.
Képekért katt: http://dreamvendors.tumblr.com/
